Az iskolától a focipályáig az érdeklődők szalagokkal a kezükön futottak el. A bátrabbak Ifj. Csintalan Istvánnal az élen hosszabb távon méretteték meg magukat – megkerülve a Nagy – tavat és a postahivatalt is. A hobbi – futók egy rövidebb távot választottak, Itt Kotiers Éva volt a sereghajtó. Polgármester urunk is csatlakozott a futókhoz. A futballpályára érkezve már várta őket egy kis üdítő, melyet képviselőink Hencz Miklós, Rancsó Róbert, Csintalan Csaba kínáltak Sárai Zsuzsi nénivel együtt. A fára ügyesen felkerültek a színes szalagok és az üveg bor is. Végül a délceg hetényi legények felállították a májusfát, mely alatt egy nótát elénekeltek a jelenlévők. Közben Kocsis András a gyerekeket lovas kocsin megkocsikáztatta. Hetény ezzel a rendezvénnyel köszöntötte a tavaszt, májusfánk nemcsak a természet újjászületésének szimbóluma, de az összefogás jelképe is lett.
Köszönet mindenkinek: Pém Rikinek és az aztaliteniszezőknek, Svarba Ferencnek és a focistáknak, az iskolának és Kocsis Andrásnak, hogy partnereink voltak.(Sportolóinkat név szerint nem tudjuk mind felsorolni, de a képek magukért beszélnek. Köszi fiúk!!!) Minden hetényi lány nevében egy nagy puszit küldünk a favágónak!
Reméljük mindenki jól érezte magát!