Navigácia

Obsah

A 2016-ban születettek köszöntése/Privítanie detí narodených v r. 2016

Typ: ostatné
A 2016-ban születettek köszöntése/Privítanie detí narodených v r. 2016 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ünnepségünk rendhagyó pontjaként Születésfánk új levéllel gazdagodik. Hetény márciusi ifjai új reménységgel töltenek el mindnyájunkat.

Egy új kisbaba érkezése már nem lehet szűk családi ügy. Hisz mindnyájan felelősek vagyunk egy közösségért tenni akaró generáció kinevelésében. Támogassuk hát egymást! Legalább mi, akik kezdjük belátni, hogy ahhoz, hogy élhetőbb világot teremtsünk,  lépnünk kell. Egy első apró lépés, hogy merünk beszélni vágyakról, gondolatainkról, születésről, életről, jövőről, megbecsülésről.

Tartsunk méltónak minden édesanyát és édesapát a köszönetre, a tiszteletre, mert fontosnak tartják az új életet, a gondoskodást, a szeretetet, s gondoskodni akarnak a legértékesebb kincsről, a gyermekről.

Itt, ebben a parkban találkozik a múlt, a jelennel és jövendővel. Ez a három idősík pedig leginkább Születésfánkban egyesül. Hisz, most itt állunk egy kicsit meghatottan, s bízunk abban, hogy az új kisbabáink lelkesedése és tettre való készsége a világot majd szebbé, jobbá  teszi.

Úgy gondjuk, hogy az új levél leleplezésével sikerül tudatosítanunk   felelősségünket  a jelen és a jövő iránt. Bízunk benne, hogy  munkánkban segítségünkre lesznek a következő fiatal szülők és gyermekeik:  

Nagy Botond - Nagy Geleta Tünde és Nagy Gábor gyermeke,

Ďumbier Dárius – Vároš Gabriela és  Ďumbier Kristián gyermeke

 Horváth Emma– Horváth Barbara és  Horváth Zsolt gyermeke

Hencz Botond – Hencz Zsidek Kornélia és  Hencz Loránt gyermeke,

Gábor András – Gábor Vörös Eszter és  Gábor András gyermeke

Szilárd Piroska – Szilárd Boros Ágnes és  Szilárd László gyermeke

Bórik Lara – Szabó Erika és Bórik Marián gyermeke

Zalka Liza - Szabó Edina és Zalka Adrián gyermeke

Szász Emma Sára – Szász Boglárka és Szász  Barna gyermeke.

Nagy örömünkre szolgáll, hogy vannak falunkból elszármazott fiatal szülők, akik annak ellenére, hogy külföldön élnek, mégis ragaszkodnak gyökereikhez. Úgy gondolják, hogy szülőfalujuk iránti szeretetet szeretnék továbbadni gyermeküknek. Így ebben az esztendőben lakossági megkeresés által a falevél másik felére azon gyermekek neve került fel, akiknek egyik szülője itt élt, itt nőtt fel. Házasságuk révén máshol folytatják életüket, azonban mégsem akarnak teljesen elszakadni az otthontól, a falutól, a nagyszülőktől. Gyermeküket szívük mélyén hetényinek tartják, s remélik, hogy majdan vihetik tovább a község jóhírét, s igaz szívvel beszélhetnek az összetartozásról, a jóemberekről, s a szeretetről. Köszöntjük hát Szabó Krisztina és Dudda Kristian gyermekét Dudda Floriant valamint Csinatalan Katalin és Bernát István gyermekét Bernát Olivért.

PaedDr. Rancsó Andrea, alpolgármester

 

Kedves Jelenlévők!

Az emberi sors és a fák élete a hiedelmek szerint kapcsolatban van egymással. A fák gyökereikkel erősen és mélyen kapaszkodnak a földbe, ahol születtek, csúcsukkal pedig az égbe törnek. S ez így van, ha tápláló márciusi eső öntözi vagy ha tépi a zivatar akkor is.

Talán ez az oka annak, hogy sokfelé felelevenítették a régi hagyományt és a település legfiatalabb lakosait üdvözölve fát ültetnek a tiszteletükre. Hisz a fa a népi szimbólumokban mint az emberi lélek tartózkodási helyeként is szerepel.

A magyar népi díszítőműszetben  is megtalálható a hatalmas fa – a gerincoszlop, az örök szellemi erő – ágai közt a nappal – a férfi erővel, és a holddal - a női erővel. A mi születésfánk jelentése is egyetemes. Ágai közt beragyog a nap és a hold, levelei pedig az életre, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra utalnak.  

A hetényi kisbabáinkat – márciusi ifjainkat szeretettel köszöntjük, hisz ők a  reménységeink, megmaradásunk záloga. Őszintén kívánom, hogy a mi márciusi ifjaink  egy olyan világot hozzanak létre, melyben mindannyian szabadon és boldogan élhetünk.  

A most leleplezésre kerülő levél pedig legyen biztosíték arra, hogy Ők és szüleik is bármikor számíthatnak ránk.

Kedves Szülők, a legnagyobb tisztelettel köszönöm, hogy elfogadták az önkormányzat meghívását, s ezzel is jelét adták a most kezdődő közös munkának. Köszönöm.

Ing. Magyari Ferenc, polgármester

 

 

 

 

 

 

 

Vytvorené: 13. 11. 2017
Posledná aktualizácia: 13. 11. 2017 10:44
Autor: