Navigácia

Obsah

Széchényi emléknap 2016

Typ: ostatné
Széchényi emléknap 2016 A Mozgássérültek Alapszervezete és Hetény község közös szervezésében került megrendezésre a XI. Széchényi emléknap.

 Ebben az esztendőben emlékezünk a "legnagyobb magyar" születésének 225. évfordulójára, így az esemény résztvevői - a díszruhába öltözött óvodások és iskolások - díszőrséget álltak a Széchényi szobornál a ünnepi koszorúzás alatt.Az emlékezés koszorúit helyezték el az alapszervezeten és a községen kívül a falu oktatási intézményeinek képviselői, a Csemadok ASZ, a Rákóczi Szövetség és Pátkai Gárdonyi Géza Nyugdíjas klub is.
Tóth Ilonka a Mozgássérültek ASZ nevében külön köszöntötte Kun Ferencz történészt, a Rákóczi Szövetség alapítóját, akik előadásában Széchényi életéből villantott fel néhány érdekességet. Ez alatt a Tarczy Alapiskola diákjai szorgosan jegyzeteltek, hisz a reformkorral nemcsak történelem, de magyar nyelv és irodalom órán is külön foglalkoznak. A késő délutánba hajló megemlékezés ünnepi vacsorával ért véget. Magyari Ferenc mérnök, a község polgármestere elmondta, hogy Széchényi sokféle módon segítette a magyar polgárság közösségeinek kialakulását, ezért jó példa lehet azok előtt, akik a közösségi élet fejlesztésén fáradoznak.


Vytvorené: 13. 11. 2017
Posledná aktualizácia: 13. 11. 2017 10:47
Autor: admin prevod